Furcsa lány [antikvár]

Részlet a könyvből: Furcsa lány Mindennek Ella volt az oka, aki olyan szelesen dőlt hátra a székével, hogy csaknem felborult. Valaki a szomszéd asztaltól hirtelen felugrott s még idejében elkapta. Most zavartan állott a három fiatal lány előtt, akik az ijedtség után nagyokat hahotáztak s jelentős pillantásokat váltottak egymással. Ezek a pillantások azt közölték, hogy a "mentő angyal" bizony hervadt kis emberke volt, úgy harminc és negyven között. Keskeny, csapott válláról hanyagul lógott le a tiszta, de kissé kopottas kék kabát s nadrágjának a vasalása is sok kívánni valót hagyott hátra. Mindenesetre igen jelentékenyen különbözött azoktól a szeladonoktól, akik nekik udvarolni szoktak. A kis ember szemmelláthatólag nagyon meg volt hatva, hogy ilyen váratlanul ezeknek a ragyogó fiatal lányoknak a társaságába került. Sötét, feltűnően nagy, szomorú szemei megbabonázva tapadtak Ellára. De a tekintetében volt valami félénkség, ami szinte rejtegetni igyekezett az elragadtatását. Ella megérezte a feléje áradó hódolatot s valami kellemetlen kis viszolygás kelt benne. Nem lehet mondani, hogy zavarba volt, de halálos biztonsággal tudta, hogy ennek a férfinak többet jelent, mint a körülötte forgolódó gavallérjai bármelyikének. Gyors pillantást vetett az olajbarna, szinte aszkétaszerű arcra, a sűrű, tapadó, koromfekete hajra s hirtelen ideges lett.