Furcsa történetek [antikvár]

Ez a könyv nem tudományos mű, nem néprajz, nem történelem, nem parapszichológia. Nem is kifejezetten önéletrajz, nem regény és nem Rózsi néni élettörténete. Ez csak egy egyszerű beszámoló Bár évek óta foglalkoztat, hogy egyszer megírom a történetet, de soha nem volt rá időm. Bizonyára nem ültem volna le megírni, ha a sors össze nem hoz negyedszázada nem látott tudós barátommal, Hoppál Mihály néprajzkutatóval. Ő már akkor a barátom volt, amikor még nem volt világhírű. Egy kávé és egy tál túrós puliszka mellett beszélgettünk sámánokról, népi gyógyítókról, transzkulturális medicináról. Előbbiek Hoppál Mihály szakterületéhez tartoznak, a medicina az enyémhez. Szövögettük, bogozgattuk a témát, amikor megemlítettem neki Rózsi nénit, aki neveltetésem egyik pillére volt. Hoppál Mihályon látszott, hogy a fülei úgy hegyeződnek, mint amikor a királyi vad megérzi a vérszagot. - És mondd, gyógyított is ez a nő? - Persze, pszichoterápiát végzett a maga eszközeivel, nem is rosszul. Kellett ez nekem? Azonnal megjegyezte: - Ez érdekes! Ülj neki és írd meg! Ezt meg kell írni! Én - Buzgó Mócsing - megígértem neki. Persze igaza van, ezt meg kell írni, de azért nem vettem komolyan. Ő igen. Pár nap múlva megkérdezte, mit írtam eddig? Most itt állok egy történettel, ami olyan szorosan kötődik a gyermekkoromhoz és fiatalságomhoz, hogy önéletrajzi elemek nélkül nem tudok hozzáfogni, pedig életemnek erről a szakaszáról soha nem volt célom értekezni. Ügyeltem, hogy csak tényeket említsek magamról. Saját „para"-megéléseket, barátaim és ismerőseim élményeit, emlékeimet Rózsi néni paranormális készségeiről. Ezekről semmi írásos bizonyítékom nincs, csak az emlékezetem, ami itt-ott