Furcsa világ [antikvár]

Részlet a kötetből: IDEGEN UTAS. Milyen furcsa, idegen utas. Nem olyan idegen, mint a többi idegenek, akikre mégis ráköszönt ismerősen valaki, ha nem más, hát legalább a kalauz. A kedves, beszédes kalauz, aki tud minden jövetelt és távozást s aki a mozgó kis vonat vegyik kocsijáról olyan ügyesen kúszik át a másikra, mintha nem nagyszakállú öregember, hanem fürge kis mókus volna. Nem, ez az idegen idegenebb minden idegen utasnál, akit sohase láttak és most kíváncsian kerülgetnek, oldalpillantásokkal méregetnek: ugyan ki lehet ő? Hiszen, ha legalább a hangja volna olyan, mint a többieké. Ó, hogyne, gúnyolódik veletek, magyarul beszélő, kedves tót atyafiak. Hallottátok, amint félretolta Plevka urat, akinek pedig két háza van a városban és az öreg király előtt is volt már egyszer, félretolta őt magát és azt mondta: Pardon, szabad!? És még hozzá hogyan mondta? Csupa mély «a» volt ez a két szó. Ki beszél így? Miféle túlzás és kötekedés ez? Ti mennyivel kedvesebben tudnátok mondani ugyanezt, ha egyáltalában elképzelhető volna, hogy Plevka urat csak úgy tovább állítsátok. De mégis, ha megtörténnék, szebben, kedvesebben így mondanátok: «Pan Plevka, szipen kirek, szabad?»