Galatea [antikvár]

Részlet:A borús, szomorú őszi nap lassan bealkonyodott. A szürkület komor, bánatos árnya ráereszkedett az alpesi tájra. Az égbenyuló hegyormokat nehéz felhő feküdte meg, és amikor a nap izzó korongja eltünt a felhők sötét kárpitja mögött, a távoli látóhatár felett a sűrű ködfátyol egyszerre csak szétszakadt, s az ég alján vérvörös csík ízzott elő, majd ismét szertefoszlott. szürkéskék, sápadt visszfény keletkezett a nyomában, s az alpesi táj körvonalai hidegen rajzolódtak ki az esti légben