Giuliano megkisértése/Különös tüzek [antikvár]

Részlet: Bágyadtan és melegen hullott az ősz Velencére, mint egy ájult ölelés. A laguna melletti loggiák és kertek édeskések voltak és ábrándosak, viola, rózsaszín, halványzöld és narancssárga színekbe öltözködtek, mint a rokkokó finomkodó asszonyai. Bágyadt hangulat ömlött el mindenen, a szerelmesek szinte lábujjhegyen jártak, hogy ne zavarják a csendet. Nem a vad, izzó szerelmek karneválos ideje volt ez, csörgős dobok szilaj rázása és a szűk utcákból szemérmetlen vágyakozással előlopakodó munkáslányoknak, pénztelen tömegeknek durva felrikoltása. Ebben a lankadt és édes levegőben az a ravasz és kerítő varázslat remegett, amelyet modern boszorkánymesterek apró illatszeres üvegekbe zárva küldenek el halványkezű, különös, árnyékolt szemű, nagyon pirosra festett ajkú, bronzvörös hajú asszonyok budoárjába. Mintha a szerelem harsány és brutális egészségű virágait egyszerre eltüntették volna és helyettük most kényes és pompázó melegházi virágok remegtek volna kényeskedőn és vágyakozón borzongva a délután lomha csendjében. A tavasz a nagy tömegek csordaszeretkezésének ideje, az ősz az előkelő, arisztokratikusan zárkózott lelkeket csókolja nagy, csodálatos, buja orchideákká.