Golgotha I-III. [antikvár]

Részlet a könyvből:Aki valahonnét Isten háta mögül, hársligetek csöndjéből került Pétervárra, azt a szemlélődés elmélyedt perceiben a szellemi felbuzdulás és lelki levertség kusza érzése fogta el. Az egyenes, ködlepte utcákon csatangolva, a sötétablakú komor házak s a kapukban bóbiskoló portások sorai közt, - hosszan elnézve a Néva bővizű, szürke felületét, a hidak halványkék íveit, a már szürkületkor kigyúló lámpákat, a rideg, kényelmetlen paloták oszlopsorait, a Péter-Pál templom nem oroszos, kirívóan magas tornyát, a sötét vizén elvesző szegényes ladikokat, a gránitrakpart mentén a temérdek teherhajó nedves farakományát, a gondterhelt, sápadtarcú járókelőket, szemükben a város szennyével, - a szemlélő, ha jóindulattal viseltetett a rendszer iránt, - mégjobban behúzta nyakát a gallérjába, de ha nem, - akkor arra gondolt: milyen jó is volna ezt az egész kővédermedt varázslatot pozdorjává zúzni. Nagy Péter idejében a Szentháromság-híd mellett még ma is meglevő Szentháromság-templom diakónusa egy sötét estén a harangtoronyból lejövet egy sovány parasztasszonyt kísértetnek nézett, ezután a halálraijedt egyházfi elkiáltotta az ivóban, hogy Rontás pusztítandja el Péternek városát" - amiért aztán elfogták, a titkos kancellárián kínvallatásnak vetették alá és kegyetlenül megkorbácsolták...