Gombostűhegyen [antikvár]

A kiadói borítója kissé szakadozott. A felső lapélén pár apró folt található.
Kiadó: Tudja, én elhiszem, hogy nehéz szatírát nem írni, maga viszont higgye el, hogy még annál is nehezebb szatírát kiadni. Nem, én ezt a kötetet nem adom ki. Szerző (naivul): Miért? Nincs rá keret? Van valamiféle külön szatíra-keret? Mert akkor én persze... Kiadó: Nem a kerettel van a baj, hanem az olvasókkal. Nem fogják megvenni a könyvet, és ha mégis megvennék, annál rosszabb: tiltakozó levelekkel árasztanak majd el. Szerző: De hiszen szatírák meg szoktak jelenni... Kiadó: Az más, az más. A villamosról, a Közértről, a Patyolatról, meg egyáltalán humoros dolgokról lehet írni, annak, hogy úgy mondjam: polgárjoga van. De maga kérem, egyszerűen a jellemekbe gázol. Igen, igen, ne is tiltakozzék. Azt hiszi, hogy azért, mert maga általános címszók alatt, vagy éppenséggel állat-kategóriákban beszél a gyengéikről, az emberek nem ismernek rá önmagukra? Nem, barátom, a könyvet nem adom ki, mert: 1. nem akarok rossz órákat okozni a vásárlóknak, 2. nem teszem ki magam szemrehányó és elégtételt kérő levelek áradatának. Szerző (felvidulva): Csak ez a baj? Hiszen akkor minden rendben van. Ön ugyanis elfelejti, hogy az ember mindenekelőtt kárörvendő állat. Ha látja, hogy mást is kifigurázunk, az ellenségeit és a barátait, a rokonait és már rokonait is, akkor inkább megbocsátja saját kifigurázását is, csakhogy a többiek torzképében élvezetét lelje. Továbbá... Kiadó: Hm, ebben van valami... Szerző: ...arról se feledkezzék meg, hogy a könyvnek erkölcsnemesítő hatása lesz. Mert ugyebár, ha az emberek látják, hogy gyengéik milyen nevetségesek, tüstént levetkőzik őket. Igaz? Kiadó: "Erkölcsnemesítő" - ez jó szó... Talán mégis lehetne valamit kezdeni... Tudja mit: kiadom a kötetet, de ha az én aggályaim bizonyulnak alaposnak, nem fizetek honoráriumot. Szerző: Rendben van. Állok elébe. Döntsön az olvasó!