Graziella [antikvár]

Részlet a könyvből: "Tizennyolc éves voltam, mikor családom egy nőrokonunk gondjaira bízott, akit ügyes-bajos dolgai, férje kíséretében, Toscanába szólítottak. Itt volt az alkalom, hogy utazni küldjenek, és kiragadjanak a vidéki város és a szülői ház veszedelmes tétlenségéből, amely - tárgy híján - elsenyveszti a lélek első szenvedélyeit. Rajongva indultak útnak, mint a gyerek, aki az élet és a természet legfelségesebb színjátékai előtt látja felgördülni a függönyt. Az Alpok, melyeknek örök havát gyerekkoromtól kezdve láttam messziről ragyogni a láthatár szegélyén, a millyi dombok magasáról; a tenger, melyről utazók és költők annyi tündöklő képet ültettek lelkembe; az olasz ég, melynek tüzét és ragyogását valósággal beszívtam már a Corinne lapjairól és Goethe verseiből: Ismered-e citromfák honát? a római régiség fennmaradt emlékei, melyekkel még új keletű tanulmányaim tömték tele fejemet; végül a szabadság, a messziség, amely különös jelentőséggel ruházza fel a távoli dolgokat; a kalandok, a hosszú utazások e bizonyosan bekövetkező véletlenei, melyekkel kedvére eljátszik, s melyeket már jó előre élvez az ifjú képzelet; a nyelv, az arcok és erkölcsök változása, mely mintha csak egy új világba avatná be értelmünket - mindez egész lelkemet felcsigázta. Az utazást megelőző várakozás hosszú napjait a szakadatlan részegség állapotában töltöttem. S ez az elragadtatás, melynek aztán naponta új tápot adott a természet látványa Szavojában, Svájcban, a Genfi-tavon, a Simplon gleccserein, a Comói-tavon, Milánóban és Firenzében, nem is hagyott el többé visszatértemig.