Gróf Kaczaifalvi László avagy a természetes ember [antikvár]

Részlet a könyvből: Nem, nem, szent Természet! felkiáltott egyszerre az öreg gróf Kaczajfalvi János, szemeit az égre emelvén; itt a te együgyű és gyönyörködtető szépségeidnek csak egyikét se idomtalanítsa meg a szemfényvesztő mesterség; és ha az egész világon senki sem szentel neked oltárt, szentelek én itt egyet e kies magányosságban. Itt választok magamnak a te öledben lakást, távol azoktól a szörnyektől, a kik magokat embereknek nevezik. Így szólott a gróf, s ledőlvén egy hantos halomra egy régi tölgynek árnyékában, érzékeny szemmel tartotta kis fiát, ki egy lepke után szaladozott, mely körülötte repdesvén, minekutána egy darabig már ide, már amoda csalta maga után, végtére sebesen felemelkedett, s a hegyek közé eltünt. Utána nézvén komor tekintettel egy ideig a gyermek, azután atyjához fordult, s kis kezével arra mutatván, a merre a lepke elrepült, annak a kis madárnak, mondá, nincs esze!