Groteszk és arabeszk [antikvár]

A HOLLÓ. Egyszer - unt éjfél közelgett - bóbiskoltam [elfelejtett tudományok furcsa könyvén, ellankadva, terhesen, fejem csügge... egyre jobban... s ím egyszerre [ajtóm roppan, mintha egy kéz félve koppan - dobban ajtóm [csöndesen. S szóltam: »Éji vendég toppan küszöbömre [csendesen: - az lehet, más semmisem.« Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban, szellemét a szén hunyóban földre hímzé véresen. Lassan nyúlt az éji óra; könyvem nem nyújtott [a búra enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem, kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem, - itt lenn nincs már neve sem, S bíbor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra [zizzen; fájó, vájó, sohsem ismert félés kínját érezem.