Guadelupe [antikvár]

Elbeszélésünk abba a titokzatos, távoli országba vezeti az olvasót, amely talán már gyermekkorában gyakran izgatta képzeletét: Mexikóba. A maják csodálatos kultúrájának, majd az aztékok vérengző napimádatának országába. A hatalmas Moktezuma birodalmába, amely fél Európával csaknem egyenlő földre terjedt. Hernando Cortez, Alvarado, Bilabo s a többi hódítók, a vakmerőség, a kincs- és dicsőségvágy, a vallásos lelkesedés és emberi önzés csodálatos keverékével a szívükben, legendás hőstetteket vittek itt végbe s megvetették annak a spanyol-indián civilizációnak alapjait, amelyben oly rikító kontrasztokban párosult az áldás és az átok, a bravúros teljesítmény s az önző visszaélés.Mexikónak nemcsak a conquista-korabeli, hanem a legújabb története is vérrel van megírva. Ez a természeti kincsekben oly hihetetlenül gazdag ország a XIX. század 20-as évei óta szinte szakadatlan, önmagán elkövetett vérengzésben tobzódik. Amióta Hidalgo és Morelos, a legnemesebb idealizmussal eltelve, kitűzte hegyei közt a szabadságharc lobogóját, egyik felkelés a másikat, egyik polgárháború a másikat éri Mexikóban s az ország csak nem tud megnyugodni. Hidalgo és Morelos maguk is elvéreztek tépett lobogóik alatt; elbukott rövid életű császársága után a nemes Iturbide is; Habsburg Miksa főhercegnek III. Napoleon kétesértékű támogatásával létesült monarchiája szintén forradalommal s a queretarói tragédiával végződött. Porfirio Diaz hosszú elnökösködése óta a mai napig csak úgy kergeti egymást Mexikó diktátori székében a forradalmárok, idealisták és kalandorok vegyest, hol ebből, hol abból a pártból, hol ilyen, hol olyan jelszavak alatt.