Gyárfás Sándor két élete [antikvár]

Részlet a könyvből: Teréz aznap délelőtt a tornácon állt és magot szórt az udvarra. Nevetve hajolt ki a derékig érő léckerítésen, hogy jobban lássa a futó apró jószágot, a dülöngélve bicegő kacsákat, a naptól zománcos tollú kakast Gügyögve szólt le a kotlóshoz és a kis csirkékhez, mint csak jó anyák tudnak fias állatokkal beszélni. Nem hallotta a lécajtó nyílását az udvaron és meghökkent, mikor egy fiatal szakállas férfit látott a tornác lépcsőjén állani... Állt a lépcsőn mozdulatlanul és csodálkozó fényes tekintettel nézett fel rá. Eltelt pár pillanat. - Megjöttem Teréz, ne ijedj meg... A hang reszketett és a szem fényessége könny volt. Az asszony egyik karjával átkapta az oszlop fáját, hangtalan kiáltás merevedett az ajkára, arca elsápadt - elveresedett, elmosolyodott - szája vonaglani kezdett... szólt, de nem lehetett megérteni. A fiatalember már ott állt mellette. - Itthon vagyok... igen ... ne ijedj meg! - mondta halkan, szaggatottan és átölelte az asszonyt. Az lehúnyta szemét és feje a testvér vállára esett. Így mentek be a szobába szó nélkül és így, egymást átölelve ültek le a pamlagra. Bent hűvös volt és otthonos. A férfi mindent megtalált a maga helyén, de mintha csak az emlékezete raktára volna... lelke nem üdvözölte a viszontlátottakat, álmában is sokszor ült így ebben a szobában és még nem érezte a különbséget...