Gyerekkorom víg napjai [antikvár]

Esteledik. Virágillatot hoz magával a játszadozó szellő, és az enyhén lebegő köd megkoronázza a Kárpátok égbe nyúló csúcsait. Az eresz alatti fészekben a fecskefiókák csipogva várják az esti vacsorát. Anyai nagyapám kint ül a tornácra helyezett zsámolyon, és gondolataiba merülve nagyokat szippant agyagból formált csibukjából. Nagyanyám, nem bírván a dohányfüst torokkaparó szagát, minden áldott nap, rendes magyar szokás szerint újra és újra elátkozza a papát a büdös csibukkal együtt. Az esti alkonyat, mely igyekszik még fennmaradni a hanyatló nap utolsó mosolyában és furfangos árnyakat vet az utcán terpeszkedő öreg diófa lombjaira, lassan kihuny. A falu nádtetős házait, mint nászéjszakán a vőlegény az újdonsült feleségét, lassan egybeolvasztja önmagával a világosságot elűző sötétség. A távolból (mint büszke óriások) még eg y darabig halványan kirajzolódnak a Kárpát-medencét körülvevő hegyóriások csodás körvonalai, majd azok is lassan átadják magukat az éjszaka hatalmának. A közelből báránybégetés és bé-kabrekegés váltakozik a tömör csenddel. A hatalmas falióra ingája este hétre tolja a kismutatót és ugyanabban a pillanatban, mint angyali csilingelés megcsendülnek a kassai székesegyház nemrég hazatért harangjai. A hangfoszlányok olyan áhítattal töltik be az élők világát, mintha angyali kórus énekelne valahonnan fentről a mennyek közepéről. Egyszerre lecsendesedik minden, és erre az egy pillanatra megáll az élet körülöttünk. Nagyanyám, hívő katolikus lévén, leteszi a szakajtót, melyben eddig a tengerit morzsolgatta, és beleéli magát egy Miatyánk elsuttogá- 5