Gyógyszertár az "Isten Szeméhez" [antikvár]

Utószó: Néhány kellemetlen búcsúszó az olvasóhoz. Bizonyos vagyok abban, hogy sokan felszisszennek majd, amikor e szatirát elolvasták. Nem fog jólesni senkinek sem, szembe kerülni a kendőzetlen igazsággal, amely minden olvasóban felkelt egy kényelmetlen érzést, ha a részletekben néhol magára ismer. Az igazságot azonban valakinek el kellett mondani. Ez a munka mementó! Figyelmeztetés, hogy ha a magyar gyógyszerészet nem talál önmagára, nem vetkezi le hibáit és nem szakít túlzottan egyéni és csak maga felé tekintő életfelfogásával, úgy rövidesen letűnik az élet színpadáról! Életét nem külső körülmények, nem az iparosodás fogja kioltani. Önmaga oltja szervezetébe a pusztulás miazmáit s ha ez bekövetkezik, azért senkire a felelősséget áthárítani nem lehet. Ezért jelent meg a regény. Lehet, hogy egyes részleteiben talán túlvetített, túlszínezett képeket kapott az olvasó. Lehet, hogy néha egy-egy fintort vágott az író, hogy a hibákat még kirívóbbá tegye. Lehet. De a szerző vállalja a felelősséget; vállalja a regény nyomán feltámadó felháborodás viharát, mert meg van győződve, hogy írása néhány kartársat felráz mai letargikus és egészségtelen életszemléletéből. Ezért, ennek reményéért, érdemes vállalni minden kellemetlenséget. A könyvben szereplők képzelt személyek. Ha egyes alakok netán még ma is élő kartársakra hasonlítanának, az merő véletlen csupán.