Ha a világon mindenki ilyen volna... [antikvár]

Egy irodalmi alkotás megfilmesítése... Nemcsak annyit jelent, hogy képekben való elbeszélés keretébe szorítjuk... Nemcsak annyit jelent, hogy lefordítjuk a film sajátos nyelvére, amely egy szóban foglalható össze: kinhma, mozgás... Nemcsak annyit jelent, hogy átültetjük egy más művészet, vagy, legyünk szerények!... Egy más kifejezésnem síkjára... Azt jelenti, hogy meg kell találnunk benne az ihlet forrását. Azt jelenti, hogy átadjuk magunkat a teremtő fogékonyság és képzelőerő egységében, s bámulva fedezzük fel, hogy a könyv nem merítette ki ezek minden lappangó gazdagságát. Azt jelenti, hogy a mű szelleme maga diktálja nekünk, milyen mértékben követhetünk el árulást az írott betűvel szemben. Csak akik nem ismerik eléggé a filmművészetet, azok nem tudják, hogy a leghitványabb árulás... az igazi árulás... a gépies hűség. Kétségtelenül ez okozza, hogy jobban szeretjük azokat az írásokat, amelyek irodalmi szempontból kevésbé tökéletesek ugyan, de anyag tekintetében gazdagok. Az egyes epizódokat csak a képeken alapuló elbeszélés vázának kell tekintenünk. A legkevésbé kényes feladat annak a műnek a feldolgozása, amelynek formája nincs teljesen összhangban a tartalommal, mert szabadon kibontakoztathatjuk a nekünk megfelelő irányban, lefordíthatjuk gátlások és lelkifurdalás nélkül a film nyelvére. Csupán alap, amelyre felépítjük képekben elmondott történetünket. Így vitték filmre a "Ha a világon mindenki ilyen volna..." c. regényt, és ha a film meséje különbözik is a regénytől, nem sikkad el benne a könyv lényege, vagyis az a csodálatos kaland, mely megénekli az egyik legszebb emberi erényt: az önfeláldozást, és magasztalja a világ legszebb témáját: az emberi szolidaritást. Christian-Jaque