Ha dobra kerül a föld... I-III. [antikvár]

Részlet a könyvből: A kelő Nap felgyujtotta az éjszakát. Égő felhők gomolyogtak a látóhatáron, a nyáréji sötétség borzongva húzódott a harmatos lombok közé s bágyadtan nyult el a legelők, szántók dérfátyolos síkján, halmain. Álmatlanul mélyen, vagy szelíd álmokat álmodóan alhatott ez éjszakán a boldogállapotos anyaföld. De már dideregni kezdett és félálomban várta az ébredést, hogy hozzálásson mindennapi munkájához, virágkelyhekben reggelit tálalni a méhkosztosoknak; alázatossá tenni a rét fűszálait a megcsillanó kasza alatt; a gyümölcsöket oda nyujtani az emberek szüretelő kezének; jó anyaként kifosztatni magát, hogy akkor érezze leggazdagabbságát, amikor mindenét elosztogatta ember, állat és rovargyermekei között, kiket, bölcsen, úgy nevelt, hogy mindegyike azt higyje, ő a dédelgetett, kiért a többi gyermekeivel mostohán bánik. A község falusi uccáján két ember haladt egymás mellett. Mögöttük még éjszaka volt, csak messze előttük piroslott. Nem hazulról jöttek, hanem, hazafelé tartottak.