Háborgó vasúton [antikvár]

SZERETEM felebarátomat mint emnagamat. S mert enmagam fázom, ahányszor útleírást, uti levelet vagy uti csevegést veszek kézhez, nem tudván, összeráncolt homlokkal, vagy mosolygó ábrázattal fogjak-e hozzá, felebarátomat meg akarom kímélni hasonló lelkitiisától. Ezért: Aki nagyképű leírást vár, szisztematikus közleményeket a szomszédországok gazdasági és társadalmi konstellációjáról, irodalmáról, művészetéről, flórájáról és faunájáról, Heine vagy Goethe lendületével, Nansen vagy Peary sextansaival, az forduljon bizalommal - máshoz. Akit mulattat, hogy jókedvű, egészséges, szabadúszó, kétszer beoltott, dohányzó és szívesen ácsorgó földije hogy sétál végig európai vasútvonalakon, az ne sajnálja elolvasni az elkövetkező néhány lapot. Fejtörést okozni nem fogok, mappára nem lesz szükség s békében hagyom Nietzschét és Schopenhauert is. Olyasféléről fogok írni, amiket különben névnapi ebéd után a feketekávé és csibuk mellett utazásokra kerülvén a szó, füllenteni szoktunk. A svihi kalauzról, az ördöngös pincérről, a bolondos talíánról, az álomszuszék ánglíusról. Olyan lesz az, mint az akácfa virága. Se nem árt, se nem használ. - Vigyázat! Kezdjük.