Háború és béke I-IV. [antikvár]

Első resz Eh bien, mon prince. Genes et Lucques ne sont plus que des apanages, des jószág, de la famille Buonaparte. Non, je vous préviens, que si vous ne me dites pas, que nous avons la guerre, si vous vous permettez encore de pallier toutes les infamies, toutes les atrocités de cet Antichrist (ma parole, j'y crois) - je ne vous connais plus, vous n'etes plus mon ami, vous n'etes plus hűséges rabszolgám, comme vous dites.^ De azért isten hozta, isten hozta. Je vois que je vous fais peur,^ foglaljon helyet és beszéljen. így szólt 1805 júliusában a híres Anna Pavlovna Scherer, Marija Feodorovna cárné udvarhölgye és bizalmasa, ezzel köszöntve a magas rangú, méltóságteljes Vaszilij herceget, aki elsőnek érkezett estélyére. Anna Pavlovna néhány nap óta köhögött; ahogy 6 mondta: grippéje volt (a grippe akkoriban még új szó volt, csak kevesen használták). Valamennyi meghívóban - amelyeket parádés inassal küldött szét délelőtt - szóról szóra ugyanazt írta: ' Nos, hercegem, Genova és Lucca most már nem egyéb, mint a Bona-parte-család „jószága". Figyelmeztetem: ha azt állítja, hogy nem lesz háború, ha még mindig megengedi magának, hogy mentegesse enpek az Antikrisztusnak (szavamra: én hiszem, hogy az) minden galádságát, minden erőszakoskodását, akkor nem ismerem többé, akkor nem barátom - vagy ahogy mondani szokta-, nem „hűséges rabszolgám" többé. ^ Látom, megijedt tőlem.