Hajléktalanok [antikvár]

Részlet a könyvből: A „nyilt utczán" vagyunk. Nem látunk mást, csak két sor, szorosan egymás mellé épült, dülőfélben levő kunyhót, sülyedt falakat és girbe-görbe ablakokat. Az időtől, széltől, vihartól megnyomorított emberi lakok lyukas tetőit mohalepte faszilánkokkal foldozták össze. A tetők felett helylyel-közzel magas rudak emelkednek, melyekre seregélyházikók vannak erősítve, melyekre a bodza poros zöldje és a füzfák - a kitiltottak nyomoruságlakta kerületének ezen szegényes flórája vet némi árnyékot. Az ósdi falak zöldes, öregségükben megfakult üvegablakai a gyáva gazemberek tekintetére emlékeztetnek. Az országút közepén, az eső által kímélyesztett földrepedések között egy esőpatak erőlködve kígyózik a dombig. Itt-ott az uton szemét és kavicsrakások láthatók, melyekből gaz burjánzik. Ezek maradékai vagy megkezdései azoknak a védelmi építkezéseknek, melyeket a lakosok a város felől vadul özönlő esőáradások ellen, hiábavaló küzdelemben emeltek. Fent a dombon, a kertek dus és buja zöldje mögé csinos, kőből épített házikók rejtőznek. A templomok büszkén nyújtják nyúlánk harangtornyocskáikat az azúrkék égbolt felé; aranykeresztjük meg-megcsillámlik a világos napfényben.