Hajnali csók [antikvár]

Részlet a könyvből: Reggel fél hét volt. Az éjjeliszekrényen lármázni kezdett a kis acél ébresztőóra. Béla a fal felől hirtelen mozdulattal az óra felé fordult, jobbkezével lekattintotta a fülét. A szobában csend lett. A szemét dörzsölte s érezte, hogy hevesebben dobog a szíve, az óra energikus berregése megint felijesztette. Pedig már megszokhatta volna ezt a hangot, hiszen hét éve erre ébred vagy arra, hogy az ajtókilincs nyílik s a szobalány hozza be a reggelit. Mély álomból ébredt, jóformán még öntudatánál sem volt, mikor belépett a lány, köszönt, letette a tálcát az éjjeliszekrényre, kivitte a cipőjét és a ruháját. Béla a teáscsésze után nyúlt, ivott néhány kortyot a forró, rumos teából. Sietett rágyújtani; azért kortyolt ilyen gyorsan a teából, mert tudta, hogy a cigaretta éhgyomorra mennyire árt. Kicsit neuraszténiás volt, nehezen ébredt fel, nehezen tért teljes öntudatához, inni kellett előbb valamit vagy rágyújtani cigarettára, csak aztán kapott teljes kapcsolatot az élettel. A félhomályos szobában, az éjjeliszekrény sok lim-lomja között biztos kézzel találta meg a cigarettás dobozt. Rágyújtott, közben egy pillantást vetett az ablak felé. December volt, reggel félhét után néhány perccel, sűrű pelyhekben hullott a hó. Lila fény szűrődött be az ablakon, lilára festve a kis szoba minden darabját. A szembenlévő alacsony ház hóval fedett teteje világított a szobában. Béla visszafeküdt, mélyeket, hosszakat szívott a cigarettájából.