Hajnali madárfütty [antikvár]

Fedlap alsó sarkán kisebb, halvány folt.
E kötetre talán az lenne a legtalálóbb meghatározás: "Csendes sziget e zajgó világban". Egy olvasó leveléből való ez az idézet. Valóban úgy érzi magát az ember ezeket a kis színes írásokat olvasva, mintha kikapcsolódna, csak szűrt fény a körülöttünk zsivajgó tülekedés, mert mi egy másik szigetre kerültünk hirtelen. Pihenünk, megleltük békénket, s megtaláltuk a szívet melengető emberséget is közben. Illés Sándor esztendők óta írja tárcáit a Magyar Nemzet szombati számában és olvassa föl jegyzeteit a Kossuth Rádió A mi időnk adásában. Az Imádság és vallomás kötet folytatásaként most kézben tartott gyűjtemény végtelen nyugalmat, vidámságot, derűt áraszt. Itt nem a világ torzulatai miatt elkeseredett írót látjuk, nem a szülőföldjéért megannyiszor elhangzó kiáltását halljuk. A tisztaszívű természet- és állatbarát Illés Sándor kerül előtérbe, aki lelket simogatón, festői módon mutatja be, miként "lopakodik be bíborköpenyében a rétről az alkony", vagy azt, hogy az elpusztult fának egykoron "ágain hált a harmat és attól részegedtek meg hajnalonta a lepkék". A kötet tartalmának íve az évszakok sorrendjét, a naptári év eseményeit követi, de nem januártól decemberig, hiszen Illés Sándor számára nyártól nyárig tart az esztendő. Akkor ér véget, amikor egyedül marad az ősz nagy és fájó magányosságával. Ilyenkor úgy érzi, mintha elszakadna benne egy húr. És csak zeng és kérdez. Azt, amit senki se tud: lesz-e még újabb nyár? Azaz: lesznek-e még szikrázó, lobogó napjaink? Rajtunk is múlik. Új évezredünk hajnalán legyen ébresztőnk ez a messze csengő madárfütty. Illés Sándor nem csak a letűnt század elé állít tükröt. Fogódzót szeretne nyújtani, amibe belekapaszkodhatunk. Megmutatja, mire van szükségünk ahhoz, hogy talpra álljunk. Az élet kis morzsáinak felcsillantásával megmutatja magát a napot. A fény egyetlen forrását. A szeretetet.