Hajnali mérkőzés [antikvár]

Részlet a könyvből: Hadnagy úr! .... Hadnagy úr!... Hadnagy úr!... Háromszor kellett kiáltani, míg a fiatal tiszt megmozdult, egyet nyújtózott s fejét az ajtó felé fordította. Úgy dörmögött a párnák közül, még kábultan az álomtól: - Na mi az, - aztán, mikor már jobban felébredt s látta, hogy csak a legénye áll a derengő ajtóhasadékban, felkiáltott: - Az istenit, mit akar ilyen korán? - Egy úr áll odalent az udvaron, hadnagy úr, szeretne beszélni a hadnagy úrral. Micsoda úr? Hát hány óra? Nem megmondtam magának, hogy vasárnap ne ébresszen fel? A tisztiszolga az ágyhoz lépett és névjegyet nyújtott át Wilhelmnek. Azt hiszi, bagoly vagyok, maga barom, hogy a sötétben is tudok olvasni? Eressze fel a függönyt! Még el sem hangzott a parancs, mikor Joseph kinyitotta a belső ablaktáblákat és feleresztette a piszkosfehér függönyt. A hadnagy félig feltámaszkodott az ágyban, olvasta a névjegyet, letette az ágytakaróra, újból megnézte, beletúrt szőke, rövidre nyírt, a fekvéstől összeborzolt fajfürtjeibe és gyorsan átgondolta a helyzetet: - Elutasítsam? Lehetetlen! Voltaképpen nincs is rá ok. Ha fogadok valakit, még nem jelenti azt, hogy érintkezem is vele. De hiszen különben is csak adósságok miatt kellett kilépnie a szolgálatból.