Hajnaltól-alkonyig [antikvár]

Mennyi minden fér e közé a két szó közé! Születés, halál, szerelem, öröm, fájdalom, váratlan szerencse vagy szerencsétlenség, új remény, vagy csüggedés - ki tudja, melyiket hozza el az új nap, amelyre egy napfényes, vagy egy borús hajnalon felvirradtunk? Olyan lesz-e a mai nap, amilyen a tegnapi volt, olyan boldog-e, vagy olyan szomorú? Elsimult-e a tegnapi kellemetlenség, amelytől az este olyan sokáig nem tudtunk elaludni, vagy árnyék vetődik a tiszta öröm ragyogására, amelytől ma hajnalban mosolyogva ébredtünk? Ki tudja? Az ember felébred reggel és kedvetlenül, vonakodva veszi magára az új nap terhét. Új nap, amelyen tovább kell hordozni a régi keresztet. Új nap, amelytől nem lehet semmi újat várni. És a nap ötödik, vagy hatodik, vagy tizedik órájában váratlanul történik valami, elhangzik egy szó, felvillan egy mosoly, amely aranyos fényt hint az eljövendő napok hosszú sorára. Ki hitte volna tegnap? S az ember felébred reggel és örül az új napnak. Frissen, jókedvűen indul útnak. Süt a nap, csupa megelégedett arcú ember jár az utcán, nem is igaz, hogy baj, gond, szenvedés van a világon. És a nap ötödik, vagy hatodik, vagy tizedik órájában történik valami, ami fekete gyászt borít az egész mindenségre. Ki hitte volna tegnap ilyenkor?