Hajsza [antikvár]

1 Desiré Rosenkvist főfelügyelőnek Két hónapja hallom ezt a bizonyos, nehezen leírható neszt. Olyan, mintha motoszkálna valami a falban, mert nem a házon belülről hallatszik, de nem is kintről. Az biztos, hogy nem emberi hang. Ugyanakkor most, hogy már volt időm gondolkodni a dolgon, bántónak érzem a két egyenruhás ifjonc felvetését, akik a múlt héten itt jártak. Akkor még nem is tudtam, mi az a házi cincér. Hát, most már tudom. A házi cincér lárvái akár tíz évig is elélnek a száraz fenyőfában, mielőtt bebábozódnak és kikelnek. A fa addigra csupa lyuk lesz, de kívülről épnek látszik. A cincérlárvákkal csak úgy vehetjük fel a harcot, ha elégetjük a károsodott faanyagot, és befújjuk az épületet mérges gázzal. Állítólag hallatszik, amikor utat rágnak maguknak a belülről szétroncsolt fában. Nincsenek se bent, se kint: a sötétben bujkálnak. De én nem ezt hallom. Nem hiszem, hogy egy cincér gonoszkodna velem. Sokkal inkább hiszem, hogy valaki utazik rám. Nagyon eldugott, isten háta mögötti helyen lakom. Itt senki sem bukkan fel csak úgy. Nem bóklásznak eltévedt túrázók, nem jön ide próba szerencse alapon az ingatlanügynök, és csapatépítés, azaz lazulásnak álcázott vasemberes hősködés sincs a környéken. Állatok viszont vannak szép számmal, így az első, kézenfekvő gondolatom az volt, hogy talán egy rénszarvas, vagy akár jávorszarvas tört át a kerítésen, és dézsmálja a gondosan összeválogatott évelő virágaimat. 7