Hal áll L-en [antikvár]

PROLÓGUS - Uram, a tollamért jöttem. - Hol hagyta? - Valami íróasztalon. - Milyen volt? - Négyszínű. Golyós. Az egyik már nem fogott. - A zöld? - Nem. A kék. - Akkor nincs baj, megvan a tolla. -Hol? - A konyhában. - A konyhában? - A háztartási kiadásokat jegyezgetjük vele. r t - Es ezért nem tudok én regényeket írni? - Ki a fene ír manapság tollal? Már mindenki számítógépet használ. - Oké, de azt mégse mondhattam, hogy „Uram, a klaviatúrámért jöttem!" - Jobban járt volna, ha meg se szólal. Az ilyen ember egyáltalán ne beszéljen, ne írjon. Se tollal, se ceruzával, se írógéppel, se számítógéppel. Mindannyian jövünk valahonnan. Noha a nálunk idősebbek szemtanúként vallják, hogy volt idő, amikor még nem léteztünk, ezt tapasztalati úton nem tudjuk megerősíteni. Az emlékeink ugyanis folyamatosak, nincsen kezdetük. Az ember öt, tíz, húsz évesen is úgy érzi, örökké élt és sok idő van mögötte. Nincs olyan időszak, amikor ülünk töprengve, hogy a kutyafáját, alig három-négy emlékem van, hát hol voltam azelőtt? Pedig vala-