Halál a szalonban [antikvár]

BEVEZETÉS Korányi Bella a puha, bolyhos szőnyegen feküdt élettelenül. Hátából egy smaragddal kirakott tőr nyele állt ki. Dorottya nem bírt szabadulni a képtől. Újra és újra maga előtt látta a szalont, fülében visszhangzottak a kiáltások, hiába próbálta csitítani a belső hangokat. „- Kapcsolja már fel valaki azt az átkozott világítást! Nem halljátok?! Mindenki süket?! Világosságot, de azonnal! - üvöltött Ede magából kikelve. Ida állt a legközelebb a kapcsolóhoz, mégis Jóska volt a gyorsabb. A legfelső határig tekerte a kapcsolót, de a fény még így is lassan kapott erőre. Anna gyenge idegei miatt az elé táruló látványt képtelen volt elviselni. Megszólalni a döbbenettől senki sem tudott. Anna hang nélkül hanyatlott a szőnyegre, amely nesztelenül fogta fel az esést. A bénult csöndet Amália törte meg, dühödt rohammal esett a mellette álló pénzverdésnek: - Nézd meg, Áron! Nézd meg! Meghalt! Érted?! Fel tudod fogni?! Meeg-haa-halt! - szótagolta egyre artikulálat-lanabbul, miközben vadul püfölte a férfi mellkasát. - És Befejezni már nem tudta az elkezdett mondatot, mert az elfogyasztott ital és a sokk őt is a földre terítette. Ede ekkor már Bella mellett térdelt, s balszerencséjére idegesen markolászta a tőrt. - Nem, nem én voltam! Higgyétek el! Nem én öltem meg! Én én én csak - temette zokogva kezébe arcát a tábornok segédje." Ahányszor behunyta a szemét, eddig jutott. Dorottya agya végtelenítve játszotta a jelenetet. Egyetlen korábbi gyilkosság mt ffl '! I I . 'I • : .1 il'i,:,!'' ¦ ' ll, '< mivt ' ¦ I.' , 'l t .t- i