Halál Rómában [antikvár]

Részlet: Egyszer régen istenek laktak a Városban. Most Raffael a Pantheonban fekszik eltemetve, ő még félisten volt, Apolló boldog gyermeke, de mily szomorú, hogy kik társultak később holttestéhez, egy bíboros, kinek érdemed feledésbe mentek, néhány király, vaksággal megvert generálisaik, tisztviselők, akik karrier terén magas érdemeket szereztek, tudósok, akik bejutottak a lexikonba, akadémiai rangú művészek/Ki törődik az életükkel? Az utasok bámulva állnak meg az antik boltozat alatt, és zavart arccal pillantanak fel a fény felé, amely a helyiség egyetlen ablakán, a valamikor bronz cserepekkel fedett kupola kerek nyílásán át hull rájuk, akár az eső. Vajon aranyeső ez? Danaé engedi, hogy Cook és az Olasz Idegenforgalmi Állami Szövetség vezesse; de gyönyört nem érez. Nem is emeli fel köntösét, hogy fogadja az istent. Perszeusz nem fog megszületni. A Medúza megtartja fejét, és polgáriasan berendezkedik. És Jupiter? Itt jár köztünk, halandók között, kis nyugdíjasként? Talán ő az az öregúr az American-Express Társaságnál, a Német-Európai Utazási Iroda megbízottja? Vagy ott lakik a falak mögött, a város szélén, tán bezárták a bolondok házába, és kíváncsi pszichiáterek analizálják, vagy pedig az állam börtönébe vetették? A Kapitólium alatt ketrecbe zártak egy nőstényfarkast, egy kétségbeesett beteg állatot, amely korántsem szoptatja Romulust és Remust. A turisták arca olyan a Pantheon világításában, mint a tészta. Melyik pék dagasztja, melyik kemence ad nekik színt? Hamisan hangzott a zene, már nem hatott rá, majdnem ellenszenves volt, mint a saját hangunk, amelyet hangszalagra rögzítve első ízben hallunk a hangszóróból, 7