Halhatatlan szerelmes [antikvár]

I. Szerelem ...? 1862 augusztus. - Tehát ez a szerelem, ezt nevettem ki mindig, ebben nem tudtam hinni soha? Lev Nikolájevics Tolsztoj gróf talán már századszor ismétli ezeket a szavakat, mialatt lovait Pokrovszkoje felé hajszolja. Ebben a nyaralóban tartózkodik jelenleg Baers udvari orvos a családjával. - Hogy történhetett ez meg velem? Hogy jutottam idáig? - kérdi magától újra meg újra, de nem talál választ. A nők mindig lenyűgözően nagy szerepet játszottak az életében. Mindig a legforróbbat, a legcsábítóbbat jelentették neki, amit az élet örömeiből osztályrészéül juttathatott. Hiábavaló fáradság volna, ha vissza akarna emlékezni arra a sok-sok asszonyra, akiket csókolt, ölelt, akiknek szerelemről beszélt. De vajjon szeretett-e egyetlen egyet is közülük? Nem, soha! A sok asszonnyal való kapcsolatában egészen mást élt át, mint amit most Szonja iránt érzett. Éppen ennek az érzésnek az erejét, ezt a titokzatos, félelmes hatalmat nem tudta legyőzni éles, mindent elemeire bontó agyával. Eddig úgy váltogatta az asszonyokat, mint kesztyűit. Azzal tisztában volt, hogy testének feltétlenül szüksége van az asszonyokra, de soha egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy törődjék szerelme pillanatnyi "tárgyának" lelki életével...