Hamlet királykisasszony [antikvár]

Magányosak. Turisták és utazók, ha Sils Maria tájékára vezet az útjuk, nem mulasztják el, hogy felkeressék Nietzsche remetehelyét. Sils Maria csodálatos-szép hely s a turisták és utazók csodálatos szép dolgokat tudnak elmondani egymásnak a német költő magányáról. Megmutatják egymásnak a kék ég boltozatát, a gleccseres hegyeket, melyek ezernyi méter magasságban emelkednek a tenger fölé s meghatottan gondolják el: íme, ide, ebbe a gyönyörű magányba vonult el Nietzsche, hogy Zarathusztráját és egyéb híres olvasmányokat megálmodjon. A magány, ó, a magány! Hát persze, istenem, ebbe a csöndbe, a természetnek ebbe az élő költészetébe kellett elbújnia a nagy embernek, hogy zavartalanul alkothasson és megmondja az emberiségnek, amit már nem tudott elhallgatni És látják »nagy emberüket«: látnak hatalmas, szabad homlokot, bátor és világos szempárt, melynek élét szinte már jólesően tompítja a szemöldök sötét erdeje, látnak dacos és büszke szájat, melyre erős Vercingetorix-bajusz borul. A nagy ember hatalmas feje az ég felé fordul, a kékségnek ezüst csillagokkal kivert végtelen tengere felé; az éjszaka figyel hallgat és megtermékenyül, a büszke ajkak felnyílnak s az örök, a dicső, a halhatatlan természet elzengi rajtuk az "Éji dalt".