Hannibál föltámasztása [antikvár]

Részlet: HANNIBÁL FÖLTÁMASZTÁSA Móra Ferenc művészete klasszikussá a fehér-terror s a bethleni konszolidáció idején érlelődött A korabeli kritikusok általában írásainak azokat az elemeit méltatták figyelemre, melyek a rendszer szempontjából a legártatlanabbnak látszottak. írónkat a játékosan derűs, szelíden szomorú humor mesterének tartották, pedig humora korántsem ártatlan. Van benne megbékélő szeretet, fájdalom, rezignáció, de van benne — s leggyakrabban ez van—nevetésre torzult sírás. Nevet, hogy ne kelljen sírnia, mert kétségbeejtő látvány a korabeli magyar élet panorámája. Iróniára nem is olykor-olykor, hanem elég gyakran bukkanunk karcolataiban. Mint kritikai realista marja iróniájának savával az ellenforradalmi ideológia jegyében kialakult társadalom uralkodó eszméit. Az irredentizmus, a »kultúrfölény«, a »népjólét«, a fajvédelem gondolata nyomban hitelét veszti, s a maga üres, ámító és hamis voltában tetszik meg, ha ő szól róla. Ez az ironikus látásmód késztette arra, hogy koráról átfogó szatirikus képet fessen. 1924-ben vállalkozott is e feladatra. A »Világ« című napilap kérésére egy regényt írt »Hannibál föltámasztása« címen. A regény azonban a Horthy-rendszer idején nem jelent meg. Az író úgy tudta azért, mert kézirata kézen-közön elveszett. Az igazság pedig az, hogy a család, a rokonok és a jóakarók rejtették el Móra elől, mert attól tartottak, hogy kinyomatása miatt kellemetlenségek és zaklatások szakadnak a nyakába. A lappangó kéziratot a »Magyar Nemzet« közölte folytatásokban 1949-ben (november-decemberi számokban). Tudtunkkal némileg szelídített szöveggel. Mi is e szöveget adjuk, mert az eredeti kézirathoz nem juthattunk hozzá. A szatíra még ebben az állítólag szelídített hangnemben is a kurzus világának kérlelhetetlen kritikája. Érthető, hogy az író szembeszállt a diktatúra embertelenségével és önkényességével. Bátran, világnézete igazába vetett hittel küzdött az emberiesség és szabadelvűség eszményeiért. De ez az elvi állásfoglalás egymagában nem magyarázná kielégítően szatírája könyörtelenségét. Élmények, egész lényét feldúló élmények kellettek ahhoz, hogy a rendszer ellen táplált gyűlölete ennyire fokozódjék. Saját kárán tapasztalta, hogy megbénítja azt, aki ellenzékieskedik, ha mégoly szent cél érdekében akaszt is tengelyt a hatalmon lévőkkel. Nem egyszer fenyegették meg a kurzus emberei, s gyakran megesett akkor, hogy embereket, amiért csak valamiféle tanújelét is adták régebbi baloldaliságuknak, elhurcoltak családjuk köréből, s nyomuk veszett. O szorongattatása és szorongása közepette is merészen bírálta vezércikkeiben és karcolataiban a kurzust. Elvi állásfoglalása és élményei gyűlöltették meg Mórával a kurzust, s ennek a gyűlöletnek a szenvedélyessége telíti gyilkos és keserű gúnnyal a »Hannibál föltámasztását. E regény — mint Móra valamennyi kisebb és nagyobb írása, melyben nagyon is »személyes ügyét« teregeti ki — első személyben van írva. Ez az előadásmódot líraivá színezi és drámaivá eleveníti. Önmaga élete folyásáról beszél a hős, és szemünk láttára vívja életharcát. A regény hőse görög-latin szakos tanár, meri kutatni az igazságot, s védelmére is mer kelni annak, amit igaznak ismert fel. A rendszer kopóhada annyira szorongatja, hogy végül elkeseredésében a Duna hullámaiba akarja vetni magát. A tanár a félkezét vesztette az első világháborúban, orosz fogságból érkezett haza, orosz feleséggel. Nem a foggal-körömmel való tülekedésre termett; elhatározta, hogy távol tartja