Harangoznak [antikvár]

Részlet: Az idő március vége felé jár. Fú a szél, a kerítések tövén szikkad a föld, de még sár van az utca közepén. Rucák fürödnek az árkokban, tótágast állnak, nyakukat nyujtogatják, lármáznak, sápítoznak. Csőrük sárga, mint a tearózsa, tolluk fehér, mint a foszlós kalács. A szél kék forgácsokat hajigál a vízre. Nyárfák ácsorognak az árkok partján, fűzfák meg akácfák. Mindenkinek a kedve szerint. Egy lány megyen a fák alatt, kék korsót cipel a karján. Egy házzal odább meg egy asszony, fején keszkenő, nyakában keszkenő, kezében is keszkenőt szorongat. Szekérzörgés csattan a hídnál, váratlanul, mint a tüsszentés. De a szél is szokott mostanában így ráseperni a vízre.