Harmatcseppek [antikvár]

Ajánlás Pass Ferenc ötödik novelláskötetének címválasztása a korábbiakhoz képest csak a h-betűvel való kezdésben azonos, írásainak hangvétele teljesen más, mint ahogy azt megszokhattuk. Talán azért, mert a szerző egyre inkább eltávolodik a természet, az idő, az évszakok szimbolikájától és írásainak központi témájává válik a hétköznapok során megélt valóság, ami hol keserűséget, hol bosszúságot okoz, a mindennapi tapasztalatoktól néha szomorú, melankolikus lesz. Ilyenkor csak egy mentsvár létezik számára: a kis szoba magánya, ahol a fehér papír és a toll társaságában, a háborgó lélekből papírra vetett szavak, a „kiírt" élmények hoznak csak megnyugvást. Levelezéseinkben gyakran ad hangot elkeseredésének, nem érti miért került ez az ország erkölcsi, morális és kulturális válságba, miért tűnnek el olyan egyszerű, és mégis nagyszerű dolgok, mint a szeretet, figyelem, gondoskodás, udvariasság, tisztelet? E pénzközpontú világban azonban mégis vannak harmatcseppes hajnalok, és megcsillan a reggeli fényben az új nap reménye. A tavasz nála nem az újjászületést, a madárcsivitelést hozza, a május nem a szerelmet, az orgonaillatot, hanem a soha be nem gyógyuló sebet tépi fel: az édesanya örökkön fájó hiányát. A szülőföld, a múlt ismét felbukkan, csak más megközelítésben: az egykori osztálytársak, gyerekkori szerelmek és barátságok emlékein keresztül. Erről szól például a Tepertős pogácsa, a Ballagás, az Osztálynapló vagy az Osztálytalálkozó, de hazai „ízeket" hoz a Vén lator és sok más, színes kis emberi történet. Lélektől lélekig. Pass Ferenc néha kénytelen elhagyni a kis szobát és kilépni a valós életbe, ahol saját bőrén megtapasztalja a magyar egészségügy siralmas helyzetét, az emberek személytelenségét, a hajléktalanok arcnélküliségét. Új színfoltja kötetének a Fedél nélkülben megjelent novelláinak gyűjteménye. írásaival feledtetni próbálja az utcán élők társadalmi kirekesztettség-érzését, szavai elgondolkodtatnak, rég