Harminc novella/Lábán úr könnyei [antikvár]

Az ötödik szimfónia A férfi felment a színpadra. - Jössz? - kérdezte a lánytól. - Mindjárt, - mondta a lány. - Csak a kerti jelenethez kell még bemennem. Később együtt mentek el vacsorázni. - Akarsz pezsgőt ? - kérdezte a férfi. - Igen. Másfél üveg pezsgőt ittak meg. A férfinak lobogott a szeme, a lánynak ferdére siklott a kalapja. Lázasak voltak a jókedvtől, az élet örömétől, az elszántságnak és a sikereknek duhaj mámorától. - Menjünk kávéházba? - Nem, - válaszolt a lány egy mély pillantással. Hazamentek a férfi lakására. Mikor a lépcsőn felfelé indultak, akkor tört ki a férfiből az egész öröme. - Most, - mondta a hódítók gőgjével, - most megházasodom... Az apró nyomorúságoknak vége. Lesz pénz. Igazgató leszek a bankban. Azután a gyárban. Még husz más helyen. Százezreket kapok, megmarkolom őket és milliókat fogok szerezni. Annyi pénzed lesz, amennyit akarsz... Akarsz pénzt? Kapsz. Akkor élünk majd. Hallgatott egy kicsit, felemelte az öklét.