Három boltoskisasszony [antikvár]

Részlet a könyvből: Odakinn kék az ég, süt a nap, ontja a tüzes sugarait, mintha fel akarná gyujtani Dunaszemest, a ksi alföldi falut. Benn a boltban hűs és fűszerektől illatos a levegő, szinte megenyhülés oda belépni. A boltajtó fölé szerelt kis csengő reggel óta csaknem szakadatlanul csilingel, új és új vevő érkezését jelezve. Kora reggel óta jöttek-mentek a fejkendős asszonyok, kopogós sarkú papucsban, folthátánfolt rékliben, a férfiak mezitláb, vagy a rekkenő hőségben is nehéz csizmában. A férfiak nem vették le a magastetejű, zsiros kapaljukat, némelyik megpöccintette a kalapja szélét, úgy köszönt, a másik csak úgy beledörmögte a boltba az agyonistent. Az is megesett, hogy valamelyik legény vidám jónapottal állított be, de az szavára is csak Ilona halk, hidegen udvarias hangja volt a válasz. Ez a hang elejét vette a tréfálkozásnak. A vevő kérte, amit venni akart, két levente cigarettát, vagy egy csomag balkánt, megkapta, fizetett és ment. Az asszonyokkal már nehezebben folyt a vásár. Az asszonyok alkudoztak. Néha fitymálták az árut. Fenyegetőztek is, hogy másik boltba mennek vásárolni, hisz' van Dunaszemesen még hét. Ilona türelmes volt hozzájuk. Végigsimított a kendőkön, morzsolta ujjai közt a vásznakat, a kékfestőt, megcsillogtatta a vevő előtt a műselymeket s dicsérte a portékáját. A férfiak kezéből kivette az ostornyelve, szíjakat akasztott rá s az ostort megsuhogtatta a levegőben, - férfiember ostort, szöget, drótot, ásót, kapát, de főként szinivalót vásárolt.