Három szerelem [antikvár]

Részlet a kötetből: "Lucy, amint az öltözködéssel elkészült, odalépett hálószobája ablakához, de Franknak nyoma sem látszott még. Szórakozottan állt a hosszú csipkefüggöny mögött, szemében ott tükröződött a széles út, amely a folyótorkolat mellett húzódott a város felé, körülbelül egy mérföldnyire. Az út üres volt, csak az öreg Bowie sütkérezett ott korcs kutyájával - az egyik a reumát próbálta kiizzasztani öreg csontjaiból kis csónaktelepének alacsony falán üldögélve, a másik aludt s fejét két tisztára nyalt lába közé fektetve nyúlt el a napsütötte kövezeten. Mert a nap ragyogóan sütött ezen az augusztusi délutánon: táncoló aranytallérokkal hímezte ki a folyó torkolatát, fénylő izzásba borította Ardfillant s a víz túlsó oldalán csillogó, titokzatos várost formált Port Doran háztetőiből és magas kéményeiből. Ragyogott maga az országút is s két oldalán a csinos kis házak elvesztették határozott körvonalaikat az aranyos, ugráló fényben. Lucy jól ismerte már ezt a látványt: a csillogó vizet az öböl ölelő karjai közt, az ardmorei hegy fok erdőségeit a kékes köd hűvös homályában, a szakadékos nyugati hegyeket, amelyek felségesen emelkedtek nyugaton az ég halvány függönye felé - de ma az egész látvány megváltozott: olyan csalóka kedvesség ömlött el rajta, amely valahogy gyönyörűséges hatással volt rá. Hiába volt meleg, érzett már az ősz első gyönge lehellete: az ösvényen eltévedt falevél zörgött, a parton sósabb illata volt a kivetett hínárnak, benn a szárazföldön messziről varjúkárogás hallatszott: hogy szerette mindezt! Ez már az ősz. Felsóhajtott boldogságában."