Háromkirályok [antikvár]

Részlet a könyvből: Tera, az ifjabbik, s valljuk meg mindjárt, nem annyira szép, mint inkább csak bájos Rahóthy-lány, - mert Guszta, a nénje, igazi, vöröshaju szépség volt, - topogva hozta be a párolgó szárazbablevest, s a lótuszvirágos, de, fájdalom, már csorba, sőt sárgarézzel is körüldrótozott tálat kifeszített karral tette le két fülénél fogvast a fehér asztalteritőre, miközben kissé hátrakapta őzszemü fejét, hogy hamvas arcába ne csapjon a gőz. A levesestál megjelenése körülbelül olyan várakozó, mindhatnám ünnepies mozgást idézett elő a segédhivatali igazgató kicsiny, de jóétvágyu családjában, mint mikor a színpadon szétlebben a függöny: itt is ösztönszerűleg mindenki beljebb csúszott picit a székén, s kíváncsian nyújtotta előre a nyakát, hogy mentül közelebbről élvezhesse a lótuszvirágos, dicső jelenést.