Hatalomvágy [antikvár]

I. Az eső elállt, a járda fényesen csillogott a lámpafényben. Tibor enyhén megborzongott az októberi csípős estében. Már a két fröccs sem melegítette, amely mellett hosszan üldögélt a Szent István körút mellékutcájában megbúvó kis vendéglőben. A pincehelyiség hidege alattomosan a csontjáig hatolt. Óvatosan kerülgette a tócsákat, s hamarosan a Jászai Mari téren kötött ki. Átment a túloldalra és ballagott lefelé a Balassi Bálint utcán. Ellenállt a Fehér gyűrű söröző hívogató fényeinek. „Borra a sört, hagyd máskorra!,, - idézte fel a régi mondást, bár erre nemigen ügyelt, mikor a fröccsökre ivott korsó sörök miatt alig talált haza a Honvéd utcai albérletébe. Befordult az egykori Szófia étterem előtt álló állványsor alá és végigdöngött a deszkákon. A hatalmas Kossuth tér teljesen kihalt volt, csak néha surrant végig rajta egy-egy autó. Tibor rézsútosan átvágott a Néprajzi Múzeum irányába. A múzeum díszes bejárata előtt épp az ajánlott kiállításokat böngészte, mikor háta mögött a járdaszélnél gépkocsi fékezett, s valaki harsányan az ő nevét kiáltotta. Mire megfordult, a fehér Volkswagen Passatból már feléje igyekezett egykori osztálytársa, Récéi. - Tibikém - süvöltötte Récéi, de jó, hogy találkoztunk! Épp rád van szükségünk. - Rám? - kérdezte Halmos Tibor meghökkenve. Récéi Bandit utoljára három éve látta az ötéves érettségi találkozójukon, Sopronban. - Rád bizony, öregem! - rontott oda hozzá Récéi, s széles képét kissé felágaskodva, két oldalról Halmos arcához nyomta, miközben barátian átölelte. 5