Hazai harangszó [antikvár]

Az ​ötvenes éveinek derekához érkező Tímár Máté a sokat látott – s kifogyhatatlan bőségű élmény- és emlékanyaggal rendelkező – írók közé tartozik. Írásainak jelentős része – mint ebben a kötetben is – önéletrajzi fogantatású: életútját, sorsát jeleníti meg. Elbeszélései azonban nem pusztán krónikázások – szélesebb összefüggésekbe ágyazzák a megélteket: a személyes élet mindig túlmutat önmagán, s a rombolva teremtő történelmet idézi. Karakterjegye s egyben éltetője az írónak a szembesítő szenvedély. Erre hallgat, ezt követi, szóljon akár szülőfaluja mai életéről, gondjairól a fővárosba szakadt, de népéhez hű értelmiségi szemével; s akkor is, amikor eddigi életét vallatva eljut az emberi-írói megújulás szükségességének felismeréséhez. Hűségét vizsgáztatja, amikor Bajcsy-Zsilinszky utolsó óráit idézi, vagy amikor szovjetunióbeli hadifogságának máig eszméltető emlékeihez nyúl vissza. Tímár Máté megőrizte szeretetre méltó írói erényeit, de témáinak körét, ábrázolásmódját, stílusát új színekkel gazdagította. A csendes, tisztuló továbbfejlődésnek is tükre, bizonyossága ez a kötet.