Házam lángra gyullad [antikvár]

„Hahogy Istennek ama gondviseléséből, mellyel fűszálak és minden földtúró férgek, hangyák, pókok, varangy-és viperafajzatok sorsát hordozza, énrám soha, soha egy sugár ne háramlanék; hahogy amaz Isten, ki, mikor semmi nem voltam, reám vetette tekintetét, és mintha bizony lettem volna, elhívott engemet az anyaméhnek sötét mélyi-ből, mostan reám ne tekintene, nyomorult, kivetett, kárhozatra méltó, mindazáltal tulajdon teremtményére, ki kárhozatomban is ^z Ö dicsőségén munkálok; hahogy amaz Isten, ki reám tekintett igen fertelmes állapotomban, s ki, mikor a világosságnak szeme elől, mely a Nap, befödöz-ködtem, és a sötétségnek szeme elől, mely a Mécs, elrejtőztem, s kárpitokkal, ablakokkal, ajtókkal zárkóztam a világ szeme elől, mégis látott engemet, sőt megmutatkozván nyilván, énrám kegyelemmel tekinte, és olykor töredelem-re indíta, máskor bűntől való tartózkodásra, mostan éntőlem befordulna az Ö Szentelnek és Angyalinak dicső Társaságokba, hogy sem Szent, sem Angyal, sem maga Jézus Krisztus felém ne téríthetné tekintetét, hogy többé eszébe ne venné semmi könyörgésükre az én lelkem szükségét; hahogy amaz Isten, ki oly gyakoron szólítja vala lelkemet, mondván, Quare morieris? Miért halnál meg? s oly gyakoron fogadja vala lelkemnek: Vivit Dominus, azaz Valami-