Hazátlanok [antikvár]

Részlet: "Tudja, hogy nincs siker kudarc nélkül, a kudarc pedig távolról sem siker." Bob Dylan Prológus Lovas Sándort megbilincselve, egy rendőrautó hátsó ülésén érte a hír. Az anyósülésen pipázó, szakállas őr közölte vele: Sztálin meghalt. 1953 márciusa volt. Sándort már évek óta foglalkoztatta a diktátor lehetséges halála, és különösen, hogy az milyen hatást fog gyakorolni Magyarországra. Most azonban, ahogy a kocsi átszelve Budapestet az ÁVO főhadiszállása felé közeledett, nem a politika járt a fejében. Saját életéért aggódott. Ahogy megérkeztek, a szakállas őr odafordult hozzá, és iróniával a hangjában idézte a halott orosz diktátort: „Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika." Sándort egy alagsori cellába zárták. Régi kórházakra emlékeztető szagot érzett, mintha műtőszobában lenne, a padló hipótól bűzlött, a falról pattogzott a festék. Az ablak helyén téglák takarták az And-rássy út járdáját, pedig egykor még az arra sétálók lábát is lehetett látni bentről. A forgalmas sugárút egyenes vonalban vágott át Pest belvárosán; Sándor sokszor végigjárta széles sétányait, bújt lombos fái mögé a nyári nap elől, üldögélt kávézóiban, fényképezte épületeit, randevúzott presszóiban, vásárolt üzleteiben, és szórakozott Operájában. Mégis, az Andrássy útról más jutott eszébe: a kádak. Kettő közülük cellája közepén állt: nagy, öntöttvas szerkezetek, zománcukat genny, ürülék és bőrdarabok festették sötétre. 7