Hazug valóság [antikvár]

PrológusPennEgy perccel az után, hogy elvesztettem -Lisa! - ordítottam az üres hálószobában. Reszketett a kezemben a telefon, a képernyőre meredtem, és tehetetlenül figyeltem, hogy összeesik, miközben ömlik a nyakából a vér. Képtelen voltam levenni a szemem a telefonról, úgy sétáltam fel-alá, mint egy ketrecbe zárt vadállat. - A kurva anyátokat! - üvöltöttem, mint akinek a maradék józan esze is elment. - Esküszöm, kicsinállak titeket!Nem hallhattak, mert Lisa fülhallgatója még mindig a telefonba volt dugva. Talán nem is baj, hogy nem jutott el hozzájuk a szitkozódásom.Mintha a szívem is megállt volna, amikor Lisa hirtelen köhögni kezdett, és ömlött a vér a szájából.- Jó ég! - kiáltottam, és térdre borultam, mintha ez közelebb vinne hozzá. Biztos voltam benne, hogy mérhetetlen fájdalmai vannak. Bár nem én feküdtem a földön szúrt sebekkel a nyakamon, mégis jobban szenvedtem, mint valaha. -Jól van, kicsim! Semmi baj! Nemsokára ott leszek.Hazugság. - Tarts ki! Csak Csak néhány percet bírj ki!-mondtam elcsukló hangon.Azon az oldalán feküdt, ahol mindig, amikor alszik. Olyan volt, mintha nekem is maradt volna hely, hogy vele alhassak.