Hej, búra termett idő [antikvár]

Az ​utóbbi esztendők felbuzdulásai dacára igen kevesen állíthattak méltő és maradandó emléket a második világháború magyar áldozatainak, a háborúba sodródott ország szenvedéseinek és veszteségeinek. Nem az irodalmi, tudományos vagy művészi tehetség és szándék hiányzott, hanem a lehetőség. A Magyarországot a háborúban összeomlott Európa közepette leigázó hatalom ideológiai sarokpontja, a „fasizmus utolsó csatlósa” jelszóval sulykolt vád, a százezrek halálát és milliók háborús szenvedését semmibe vevő történelemhamisítás teljes mértékben egybeesett a Magyarországot aránytalanul sújtó, csaknem kizárólagos bűnbakká tevő, kollektív bűnösséget megfogalmazó és megsemmisítő büntetést kiszabó békeszerződések ideológiájával. Kónya Lajos az elsők között fordult szembe a vádaskodókkal, hiteles szóval, a háború tényeinek felmutatásával. Az a kötet, amelyet az Olvasó most kezében tart, dokumentum. Az első része a Don-kanyarban született és máig fennmaradt napló, Az eladott hadsereg legénységének sorstörténete. A második rész a politikától egyáltalán nem érintett, az átvonuló frontokat megszenvedett magyar falvak és kisvárosok háborús mindennapjait állítja elénk, elbeszélő formában, kronológiai hűséggel, név szerint azonosítható szereplőkkel és sorsokkal. A mű a maga külön sorsával, létével-nemlétével többszörös dokumentummá vált. Az Irodalmi Újság 1955. szeptember 17-i számát Kónya Lajos egy verse és Benjámin László egy epigrammája miatt elkobozták. Az íróellenzék, tiltakozó szavát felemelve a hatalom erőszakos beavatkozása ellen, 1955. október 18-n megfogalmazta az „Írók és művészek memorandumát”. Az 1956-os forradalom közvetlen előzményeihez sorolandó Memorandum a kulturális életet uraló önkény kirívó eseteit rója fel: „A legutóbbi félesztendőben leváltották az Irodalmi Újság két felelős szerkesztőjét, megakadályozták Kónya Lajos Naplójegyzeteinek, Benjámin László és Nagy László versesköteteinek megjelentetését…”. A Memorandum és a szerző személyes kockázatot vállaló küzdelmének eredménye volt, hogy 1956 szeptemberére megjelenhetett az a könyv, amely az addig gyalázott magyar katonák szenvedésiért emeli fel szavát, és pusztulásukra döbbent rá. Az eredmény nem volt tartós. Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért című, szélesebb köröket felrázó, a mélyben lappangó tudást pontosságával artikuláló történészi felkiáltásának hosszas huzavonát követő megjelenésére újabb tizenhat évet kellett várni. És majdnem ugyanannyit, amíg Sára Sándor Pergőtüze – akkor is csak részlegesen – a közönség elé kerülhetett. A Hej, búra termett idő első és második kiadása között pedig pontosan negyven kényszerű esztendő telt el.