Hej, Tinódi! [antikvár]

MÁRISárvár a nyugalom szigete ebben a dúlt országban. A vár egyik fűtött vendégszobájába fordult be Perneszith György, s mindjárt látta, hogy igaz a hír, valóban megérkezett a vén deák", Tinódi Sebestyén.-Nahát, mégse járatta vélem a bolondját az a gézengúz Sibrik Máté! - örvendezett a tiszttartó. - Mikor jött meg kegyelmed, jó Tinódi uram?!-Nincs fertályórája - emelkedett fel székéből a férfi, aki elcsigázottnak tűnt, bár szemének kíváncsi csillogása elárulta mélyében rejlő életerejét.-Erdélyből egyenest?-Onnan tavaly tavasszal - dobta a ládára karimás fövegét, mert idebent jó meleget adott a cserépkályha. - Mostan Kassából jövök.Tinódi hamuszürke kamukanadrágot, mentét viselt, lábán rövid szárú csizma, melynek anyagát, színét a rátapadt sártól megállapítani lehetetlen. A két féríi biccentett, majd meglapogatták egymás vállát.-Már azt hivénk, felfalták a medvék, hogy nagyobb bajt ne is emlegessek.-Ezt a jópofa oldalát kedvelem uraságodnak - nevette el magát a vendég. - Mindég fel tud vidítani egy-egy találó beszólásával.-Kegyelmed beszél! Aki egy ország kedélyének intendánsa. Ahol csak megpöngeti lantját, ottan mindjárt tanyát ver a vígság.-Avagy a bánat - igazította ki Tinódi -, ami egyre megy - recsegő köhögés tört rá, kezét a szája elé kapta. - Az érzelem ugyanabból a patakból táplálódik, sokszor nevetünk, ha sírni kén, és rívunk a nevetnivalón - majd nagy lélegzetet vett. - Haliám, hogy a mi nagy jó urunk, Nádasdy Tamás nincsen itthon.-Nincsen az, bizony nincs. Mozdulni sem tud nélküle már Ferdinánd.