Bővebb ismertető
SLO - gyorsan
- Vigyázz a kanyarban!
- Nem azért jöttünk, hogy egy roncsautóban fejezzük be az életünket.
- Azt hittem, ezen már túl vagyok. Most újrázunk? Egyszer már jártam így
- Nyugalom, hölgyek és urak! - Paul biztos kézzel vezetett. Szűk hegyi úton kanyarogtak, és az út végig lejtett. Az ausztriai Villach felől jöttek, és észre sem vették, mikor lépték át a szlovén határt - ami gyakorlatilag már nem is létezik. Az Alpok napos oldalán voltak, ezt néhány vidám színű turisztikai tábla is jelezte. A közlekedésieken pedig megjelentek az idegenül hangzó városnevek: Krajn, Ljubljana, Trst.
- Akár hiszitek, akár nem - kezdte Kira, aki már járt erre -, a kimondhatatlan „Trst" nem más, mint Trieste
Egon az anyósülésen ült, és bár volt nála térkép, nem nézte. „Szlovénia túl kicsi ahhoz, hogy a térképen keresgéljek - tréfálkozott az imént.
- Mire belenézek, már túl is vagyunk rajta." Ez persze nem volt igaz, hiszen már majdnem egy órája robogtak, és még nem értek el a fővárosba.
- Furcsa nevük van a városoknak - ezt Ditta jegyezte meg. Hátul ült, jól látta a két fiút és maga mellett barátnőjét. Kira sovány, de erős, sokat sportolt eddig. Talán ő a legidősebb köztük, nemrégen ünnepelte a huszonnyolcadikat. Fekete a haja, az eredeti, de egy hajfesték vagy egy jó paróka bármikor csinálhat belőle szőkét, barnát, vöröset Ilyen parókákat Ditta is hozott magával. Az ember soha nem tudhatja, mikor lesz rá szüksége. Egon az ölébe eresztette a térképet. Hiszen van GPS, működik is, nagyritkán szól, férfihangon utasítja a sofőrt. Egon Paulra nézett. Mindig irigyelte a nyugalmát. Nem ismert senkit a barátján kívül, akibe ennyi hidegvér szorult volna.
- Itt van például ez az Aj dov sci na - nyögte Ditta. Paul azonnal helyesbített: