Helvetius Livió házassága [antikvár]

Második magyarul megjelenő szépirodalmi könj^emben (az első az Orák körbe járnak cítcívl regény) novelláim egy válogatott csapatát bocsátom útjukra. Valamilyen okból úgy szeretem azokat, mint a gyermekeimet, és remélem, hogy megértéssel fogadják majd az olvasók. Régebben, különböző okokból, nem engedhettem útjukra őTíet. Első részük Magyarországon született, a múlt század negj^enes, ötvenes éveiben, amikor nem volt könnyű megszületni sem élni sem. Témáik többnyire bosszantottak volna valaki(ke)t, így leplekbe kellett burkolnom őTíet, sőt, még üyen módon is az íróasztal legalsó fiókjába eldugni. De születtek feltartóztathatatlanul, még akkor is, amikor elvetődtem a nagyvilágba. Elhallgattatásukra ekkor már más okok késztettek. Tudtak örömeimről, bánataimról, ébren álmaimról, barátaimról, és arról is, hogy miként éltem. A világba most sem mehettek ki, mert elhagyott hazámban megváltoztak az égető kérdések, a nyelvet is máshogy kezdték beszélni. Környezetemben pedig nem jó szemmel nézték volna kritikáimat, szavaimat sohasem beszélték, vagy elfelejtették. Az elbeszélések egy magamban hordozott, már alig létező (talán sohasem létezett) nyelven íródtak. Ez bizonyos nehézséget okozhat a mai olvasónak, de hát nem^tehetek róla, az én világomban így beszéltek, így gondolkodtak. Úgy éreztem, hogy nyelvüket nincs jogom megváltoztatni. Arról sem tehetek, hogy némely kalandjaikból idővel kortörténelmi dokumentumok lettek. Két, különböző vüágban született gyermekeim még egymást sem értik meg mindig, most mégis össze vannak zárva egyetlen gyűjteménybe. Hogy könnyebben meg lehessen különböztetni őltet, közéjük iktattam egy képekben kifejezett történetet.^ Ez nem kevesebbet, mint a Világegyetem e^ lehetséges látomását próbálja fehdézni e sorok írójának festői képzelete útján. A novelláktól elvárja az olvasó, hogy egy zaklatott nap után szórakoztasson, de könnyen abba lehessen hagyni, ha úgy tetszik, és ne legyen benne túl sok az önéletrajzi mozzanat. Ez persze lehetetlen. Ami az elbeszélések hosszát illeti, van közöttük rövid is, hosszú is, lehet válogatni. Valamennyit egymáshoz fűzi, hogy író"