Heptameron [antikvár]

Prológ Nyálas olvasó! Ne meresztgesd a szemed, Te jobb sorsra érdemes, mert ez nem elírás, nem nyomdahiba. Ezt én magam írtam így, szándékosan, minden megfontolás és harag nélkül. Még csak azt sem mondom, hogy ingerkedni akarok, hogy csak egy gárgyult pillanatomban így kívánom felhívni a figyelmedet érdemtelenségemre. Talán csak utánzóm nagy kortársaimat. Hiszen ha a (méltán) legnagyobbak közt emlegetett írónk nekem dedikált művében, oldalanként leírja, hogy pina, és (ettől?) veszik, mint a cukrot, akkor ez lehet a kor követelménye, a követendő példa, a világhír és örök halhatatianság titka. Ámbár a franc sem törekszik erre, hiszen sem születésem, sem neveltetésem, sem műveltségem nem predesztinál ily babérokra. Vagyis hidd már el, az én írásom semmi figyelmet nem érdemel. Ha sutba vágod, kezeskedem semmit nem veszítesz. Sőt! Mert mondd meg őszintén, mit érdekel Téged, nyálas olvasó, egy még csak kezdőnek sem nevezhető, műkedvelőnek is kontár, egzaltált és frusztrált nevenincs senki nyavalygása. Még ha valami újat tudnék mondani, vagy legalább a régit másképpen, de nem. Pontosan azt és úgy hordom össze, amit és ahogy megéltem (vagy nem), amit és ahogyan Te is megél- 5