Hét nővér [antikvár]

Homályosan emlékszem első utazásomra Magyarországon sok, sok évvel ezelőtt. A magaslatokra odafönt, a városra lent a folyó mentén. És esténkint, bármerre járt az ember, csalogató, zümmögő cigánymuzsika mindenütt. Emlékszem egy múzeumlátogatásra is, de homályosan, nagyon nagyon homályosan. Ellenben jól emlékszem nagy csodálkozásomra: a muzeum igazgatójának ajánlatán, hogy ha néhány napig ott maradunk, összegyűjti Budapest jónevü művészeit egy számunkra, akkor még majdnem névtelen idegenek számára rendezendő lakomára! Nem várhattuk be a lakomát, tovább utaztunk délre. De még ma is gyakran bámulattal gondolok vissza a muzeum igazgatójának irántunk tanúsított vendégszeretetére. Már akkor sejtettem, hogy a vendégszeretet egyike a magyarok velükszületett nagy erényének. Nem olyasvalami, amit mesterkélten magukra vesznek, hogy ezáltal barátokat szerezzenek hazájuknak, hanem bent gyökeredzik a természetükben. Ezután is jártam még egyszer-másszor Magyarországon, de mindig csak mint átfutó turista, aki nem ismerhettem meg az embereket, az utcákat is alig. Majd jött a háború és én ismét Budapestre utaztam, hogy megnézzem, mit tesz a lakosság a fronton küzdők megsegítésére, és mi történik a Hinterlandban.