Hétszilvafások [antikvár]

Részlet: A nagy, felsővilágítású műterembe beosont az este. Sötét szemeinek hunyorgásától riadtan rebbentek szerte a fények. A cigaretták parazsa véresen sikongott a gyöngyszínű szürkeségben. Néha-néha megriadt a csend. Valaki megmozdult a széken. Kocsik dübörögtek el a ház előtt. A dohányfüstös műteremben meghitt beszélgetés halk neszezése zsongott. Nagy testvéri melegséggel ölelte egymáshoz a művészeket a műterembe bezuhanó homály. A társaság legidősebb tagja, Jóljárth Balázs, mosolyogva fordult a mélyöblű karosszékben ülő fiatal paphoz, Somlyay Andráshoz. - Szentatyám! Hogyan is kerültél te közénk? A festőműterem, amelyben gyakran ragyog fiatal lányok ruhátlan testének szépsége, nem az Úr szolgáinak való. Furcsállom, hogy pap létedre művészek közé jársz. Mit szólna a püspököd, ha tudná, hogy közénk keveredtél. Nem félsz, hogy kiátkoznak az eklézsiából? A pap ajkán felfényesedett a mosolygás. - A püspököm mit szólna? Nem tudom. A jó Isten bizonyára mosolyog. Mert Isten maga a Szépség és én most a Szépség imádóival barátkozom.