Hiábavaló gazdagság I-II. [antikvár]

A kinai selyemmel bevont kis boudoirban, mely a hálószobába nyilik, Mösslerné, alacsony széken ülve, figyelmesen hallgatta a jelentést, amelyet neki Eliphas Clément a mult heti jótékony kiadásokról fölolvasott. Egyszerű, sötét selyemruhában ült ott az aranykirályné, amint a párisi társaságban nevezték; hatvanéves nő volt, halvány arccal, barna szemekkel, ősz hajjal, amelyet kissé hajporozni szokott, hogy elleplezze azt a néhány tincset, amely még fekete maradt. Keze, amely kicsiny és szép volt, papirvágó késsel játszadozott s mialatt a jelentékeny: összegeket hallgatta, amiket „jótékonysági minisztere", amint Eliphast nevezte, elsorolt, helyeslő elégedettséggel hajtogatta a fejét. Eliphas - sovány, kissé görnyedt, szelíd, bánatos arcú ember - előtte állva, tompa, fátyolozott hangon folytatta a beszámolót, elsorolva a jótékony egyesületeknek, emberbaráti intézeteknek, mindennemű kérelmezőknek adott összegeket - hozzátéve egyuttal a beszerzett értesüléseket, mintha külön rendőrséget tartott volna a köznyomoruság ellenőrzésére.