Hideg neonfény [antikvár]

A sziget a faluval messze bent volt a tengerben és olyan kicsi volt, hogy téli viharok idején a postahajó hétszámra nem kötött ki. Ha a templom tornya nem nyúl a magasba, a húszvalahány halászházat a tenger felől észre sem lehetett volna venni. Nagy, vakolatlan emeletes kőházak voltak, sok szobával, mert valamikor nagyok voltak a családok. Abban a házban, ahol a turisták megszálltak, csak egy feketeruhás magányos asszony lakott. Esténként kávét főzött lakóinak a konyhában és beszélgettek. Egyszer elmondta, hogyan maradt egyedül: Erősen tavaszodott már. Tudom, mert aznap délután az uram kint kapálgatott a kertben és a mandulafák már virágoztak. Még most is hallom a hangját, ahogy évődött a szomszédokkal. Tréfás ember volt. Amikor bealkonyodott, a szomszédok hazamentek, ő is bejött, a tűzhely mellé ült és azt mondta, hogy fázik. Csodálkoztam mert a konyha még meleg volt déltől. Adtam neki vacsorát, jóízűen evett és épp készültünk lefeküdni, amikor rosszul lett.